Másfél év börtönre ítélték Zalatnay Saroltát


-A A+

Bűnösnek találta és másfél év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte Zalatnay Saroltát a Budaörsi Járásbíróság.

A szerdán kihirdetett határozat szerint a vádlott 2010 nyarán egy tévéműsor felvételén megismerkedett a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnökével, A. Mónikával, akivel később többször találkoztak. Megbeszéléseiken Zalatnay felajánlotta, hogy mozgósítja a kapcsolatait, és megpróbál támogatókat szerezni az alapítványnak. Mindeközben a terhelt anyagi nehézségei is szóba kerültek, konkrétan az, hogy nem tudja kifizetni a kocsija törlesztőrészletét, ezért az autót el fogja veszíteni, anélkül pedig nem tud segíteni.

A. Mónika ekkor felajánlotta a segítségét, Zalatnay pedig megígérte: szűk egy hónapon belül visszaadja a kölcsönt. A Csillagszem elnöke másnap átutalt 500 ezer forintot az egyeztetés során meghatározott pénzintézetnek. Valamivel később Zalatnay ismét segítséget kért, mondván, sem a számláit, sem a sértettnek fennálló tartozását nem tudja rendezni.

Ekkor további 400 ezer forintot kapott, amit Vecsésen, egy bevásárlóközpont parkolójában vett át, megint csak azzal az ígérettel, hogy két-három héten belül a teljes tartozását visszafizeti. Ezzel szemben Zalatnay Sarolta decemberben még egymilliót kért különböző indokokra hivatkozva – egyebek között azért, mert közeledik a karácsony. A pénzt megint csak Vecsésen vette át.

A határozat leszögezte: a vádlott meg sem próbálta visszafizetni a pénzt, de arra egyébként nem is volt reális lehetősége. Zalatnay az eljárás korábbi szakaszában úgy nyilatkozott, hogy a pénzre nem kölcsönként, hanem az alapítványnak nyújtott segítség anyagi elismeréseként tekintett. A Budaörsi Járásbíróság ítélete nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett.








EZT OLVASTA MÁR?

X